2014. szeptember 3. és 7. között rendezték
meg a Design Szakosztály szervezésében a Termék- és formatervező workshopot a
BME-n. Az eseményen az ország különböző egyetemeiről érkezett hallgatók
működtek együtt, köztük én is, a BME-t képviselve.
A téma kollégiumi életet megkönnyítő
tárgyak tervezése volt. Ez lehetett bármi, ami a megadott szoba alaprajzához
illeszkedett.
Az effektív munka két és fél napig
tartott. Ez alatt kellett kitalálni, hogy mik is a fő problémák, amikre
megoldást keresünk, és hogyan realizálhatóak a megoldások. Miután az
ötletelésen túljutottunk, elkezdtük formába önteni 3D-ben és makettek
formájában is az elképzeléseinket. Mentorokként Darabos Anita és Zalavári
József tanár úr segítettek, ha elakadtunk és inspiráltak tapasztalataikkal.
Én két, az óbudai egyetemről és egy
miskolci egyetemről érkezett terméktervezővel kerültem egy csapatba. Úgy érzem,
a vitáink segítettek a megoldások kifejlesztésében és kellemesen intenzív
hangulatot teremtettek a csoportban a workshop ideje alatt.
Az ötletelés alapján igyekeztünk minél
inkább az összes csapattag ötletét megvalósítani. Így lett a végeredmény egy
összecsukható ágy tároló rekeszekkel, egy térelválasztó, egy összecsukható szék
és egy rekeszekre osztott asztal terve.
Sokat ügyködtünk a műhelyben is. Jó volt, hogy
kipróbálhattuk, hogy hogyan is kell pontosan lyukat fúrni oszlopos fúróval és
miért nem érdemes a műanyag lapot fafűrésszel vágni.
Nagy hajrában voltunk a vége előtt, hogy
minden elkészüljön makettektől a renderekig. Szombat délelőtt érezni lehetett a
levegő feszült vibrálásában, hogy mindenki intenzíven dolgozik a végeredményen.
Délután emiatt némi késéssel indultak a
prezentációk. A jelenlévő egyetemek tanárai és más vendégek is eljöttek. A
népesre duzzadt közönség nem maradt szótlan, reagáltak is az előadások után.
Utána pedig közös fotók készítése és
záróvacsora következett. Itt már nem az intenzív koncentrálás, hanem a
felszabadultság vibrált a levegőben.
Szerintem kellemes és pörgős volt ez a pár
nap. Jó volt terméktervezőket megismerni, akik más egyetemekről érkeztek,
beszélgetni arról, hogy kit mi érdekel, mik a terveik terméktervezőként. Mindennel
együttvéve jó bemelegítést hozott számomra a félévhez a workshop.
Képek: Design Szakosztály
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése